31/10/2026
Felnőtt
💙💛⚽️❤️
⚽ Felnőtt csapatunk Sorskúton vendégszerepelt⚽️
A mai napon felnőtt csapatunk Sóskútra látogatott, ahol sajnos 3–1-es vereséget szenvedtünk.
Az első félidőben kétgólos hátrányba kerültünk: a hazaiak előbb büntetőből, majd egy távoli lövésből találtak a kapunkba. A szünetig már nem változott az eredmény.
A második játékrészben igyekeztünk javítani a játékunkon, különösen támadásban. Ez sikerült is, hiszen a 55. percben Szóráth Máté góljával szépítettünk (2–1). A gólt követően azonban jobban kinyíltunk, így több kontralehetőséget is biztosítottunk a hazaiaknak. Számos helyzetet alakítottak ki, de Hubai Gábor több nagy védéssel, köztük két-három bravúros, egy az egy elleni hárítással is meccsben tartotta csapatunkat. A 84. percben azonban a hazaiak megszerezték harmadik góljukat, amellyel kialakult a 3–1-es végeredmény.
Gratulálunk ellenfelünknek, és sok sikert kívánunk nekik a folytatásban!
A mai napnak azonban volt két igazán örömteli pillanata is! Két utánpótláskorú játékosunk is bemutatkozott felnőtt csapatunkban: Lakatos Botond és Telekesi Dániel.
Boti közel negyedórát, Dani pedig egy teljes félidőt tölthetett a pályán a felnőttek között. Külön öröm, hogy Dani éppen a mai napon ünnepelte 16. születésnapját! 🎂
A képen balról Boti, jobbról Dani látható.
Sok sikert kívánunk a fiúknak, és még nagyon sok felnőtt mérkőzést a jövőben! Büszkék vagyunk rátok! 👏
Köszönjük szépen a kilátogató szurkolóinknak a mai biztatást és támogatást!
Már csak három mérkőzés van hátra felnőtt csapatunk számára az őszi bajnokságból. Jövő héten Gyálra látogatunk, ahol vendégként lépünk pályára. Bízunk benne, hogy szurkolóink oda is elkísérik a csapatot, és továbbra is olyan lelkesen buzdítják a fiúkat, ahogyan eddig tették!
Hajrá Szigethalom USC 💙💛⚽️❤️