11/07/2023
🤩🎲📢
Bár mi magunk is játszunk, még is szívesen hallgatunk és tanulunk újabbnál újabb dolgokat a kedvenc játékainkról.
Itt az idő hogy felzárkózzatok az új kiadás dolgairól.
Kövessetek a 1+reroll-t akik az új W40K 10ed-ről beszélgetnek.
Tisztelt Közösség!
Új dologgal próbálkozunk a csatornán, ez pedig nem más lesz, mint a “Warhammer Kedd”.
A miskolci klub tartott discordon egy beszéljük át a 10. kiadás szabályait estét, amin páran mi is részt vettünk, és nagyon hasznosnak bizonyult mindenki számára.
Voltak, akik szerették volna, ha online visszahallgatható az adott beszélgetés, ebből az ötletből kiindulva úgy gondoltuk, ezt talán a csatorna azon követőivel is jó lenne megosztani, akik játszanak Warhammer 40k-t.
Azonban nem egy egyoldalú kommunikációt szeretnénk folytatni, így élő bejelentkezés lesz, várhatóan est 9-től. És egy ½-1 órás kis beszélgetéssel tervezünk indulni, ahol ti, mint hallgatóság is az adás részesei lehettek, lévén élő lesz, így tudtok kérdezni, hozzá szólni, kiegészíteni a mondandóinkat, ne adj isten már tapasztalataitokat is megosztani.
Persze ez az időtartam nem elég a teljes szabályrendszer átbeszéléséhez, azonban a következő kedden onnan tervezzük folytatni, ahol az előző ilyen alkalmat abbahagytuk, amennyiben természetesen a kezdeményezésre lesz részetekről is igény.
Mindenesetre mindenkit várunk szeretettel kedd este 9 órakor a 1+ Reroll youtube csatornán.