MegaFish Kft.

MegaFish Kft. Társaságunk a Megafish Kft. intenzív haltermeléssel, élőhal nagy- és kiskereskedelemmel, tov?

intenzív haltermeléssel, továbbá élőhal nagy- és kiskereskedelemmel foglalkozik. A Haltenyesztes.hu létrehozásának célja az intenzívhaltermeléshez szükséges eszközök kiválasztásának és beszerzésének megkönnyítése. Az általunk kínált eszközök az elérhető legmagasabb technikai színvonalat képviselik, megnyilvánul ez kiváló hatásfokukban, melyhez kiemelkedően alacsony energia felhasználás társul. A t

ermékek felölelik az intenzív haltermeléshez szükséges valamennyi eszközt: tavi levegőztetőket, szivattyúkat, porlasztók, halaskádak, etetőket. A vízforgató berendezések különböző fajtái segítenek megelőzni az oxigénhiányok miatt fellépő étvágytalanságot, súlyosabb esetben a halak pusztulását. A pálcás és automataetetőkkel a kézi etetéshez képest jobb takarmány együttható érhető el, azaz kevesebb táp szükséges egy kilogramm halhús „létrehozásához”. Az ellenőrző eszközök, úgymint az oldott oxigén szint, a PH mérő, hatalmas segítséget nyújtanak a szemmel nem érzékelhető változások felismeréséhez. A teljesség igénye nélkül elsősorban azoknak ajánlom, ezen általam is folyamatosan használt eszközöket, akik kis területtel rendelkeznek, és azon akarnak nagyot alkotni, illetve akik nem a véletlen szerencsére kívánják alapozni haltermelési tevékenységüket, a hagyományos neveléshez képest nagyobb biztonságban kívánják látni a befektetésük eredményét.

MegaFish Kft. A haltenyésztés, haltermelés, halgazdaság webáruháza. Lapátkerekes, telelő és injektoros levegőztetők érke...
02/08/2021

MegaFish Kft. A haltenyésztés, haltermelés, halgazdaság webáruháza. Lapátkerekes, telelő és injektoros levegőztetők érkeztek!

Március 20. -  Halak napja
20/03/2019

Március 20. - Halak napja

A teljes körű budapesti szennyvíztisztításnak köszönhetően egyre tisztább a Duna vize, ezáltal a folyó élővilága is megújult, ezt a folyamatot segíti a

Cím

Tanya I. Ker. 0625/4. Hrsz
Baja
6503

Nyitvatartási idő

Hétfő 08:00 - 16:00
Kedd 08:00 - 16:00
Szerda 08:00 - 16:00
Csütörtök 08:00 - 16:00
Péntek 08:00 - 17:00
Szombat 07:00 - 12:00
Vasárnap 07:00 - 12:00

Telefonszám

+36305152153

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni MegaFish Kft. új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése MegaFish Kft. számára:

Megosztás

Kategória